régi-új szerelem | Ilcsi natúrkozmetikumok

Az Ilcsi termékekkel először kb. 20 évvel ezelőtt találkoztam, amikor kinőve a tinikorból, elkezdtem odafigyelni a bőröm egészségére. Tizenéves koromban is problémás volt a bőröm, de szerencsére nem volt súlyos az állapota, engem mégis sokszor zavartak az itt-ott előbukkanó pattanások. Azt gondoltam, hogy a 20-as éveimre búcsút mondhatok nekik, de ez korántsem ment varázsütésre.

Bár akkoriban még nem válogattam annyira tudatosan a kozmetikumok között, mint manapság, a természetes összetevők hatásosságáról mindig is meg voltam győződve. A kis dunántúli falu, Halimba, ahonnan származom, a mai napig nagy gyógynövénykultúrával rendelkezik, és én úgy nőttem fel, hogy elsősorban nem a gyógyszerekhez nyúltunk otthon, hanem a gyógyteákhoz és más gyógynövényes készítményekhez. Így egyértelmű volt számomra, hogy a bőrproblémáimra is természetes megoldást keresek.

A 2000-es évek elején ugyan már volt Internet, használtuk is böngészésre, de az Ilcsi-re mégsem így találtam rá. Teljesen "véletlenül" a budapesti albérletemmel szemben, ahol akkoriban laktam, nyílt egy Ilcsi szalon, ahol egy nagyon kedves és maximálisan elhivatott kozmetikus vett kezelésbe. Már az első alkalommal annyira elégedett voltam az eredménnyel, hogy rögtön beszereztem pár terméket az otthoni bőrápoláshoz is. Az érzékeny, szeborreás, aknés bőrömnek nagyon jót tett a fekete szappan, a csipkebogyó tonik és a rozi szérum, a még meglévő pattanásaimat pedig szépen elfedte az ichtiolos korrektor.

Az arcbőröm gyors javulásnak indult, és kb. fél év elteltével már nagyon elégedett voltam, de még évekig jártam szorgalmasan kozmetikushoz. Miután egy másik, távolabbi kerületbe költöztem, és elkezdtem főállásban dolgozni, kozmetikust, és ezzel márkát is váltottam, és a külföldre költözéssel az Ilcsi hosszabb időre ki is került a látókörömből.

Idén februárban viszont a nürnbergi Vivaness natúrkozmetikai kiállításon tett látogatásom során újra felfedeztem az egyébként egyedüli magyar barnd-ként résztvevő Ilcsi termékeket, immár innovatív, megújult csomagolásban. Bár a külső megújult, a termékek magas hatóanyagtartalma és minősége a régi, erről pedig négy, számomra eddig ismeretlen termék hosszú távú használata során győződtem meg. Nézzük sorban, melyek voltak ezek.

Ez a vízhiányos, érett bőrre való arctej bioültetvényen termesztett, kézzel szedett és gondosan válogatott szőregi vörös rózsaszirmok hatóanyagait tartalmazza. Nagyon magas vitamin és bioflavon tartalommal rendelkezik, fő hatóanyagai pedig a már említett rózsaszirom mellett a kukoricaolaj. A termék leírása szerint frissítő, regeneráló, tisztító hatással rendelkezik.

Tapasztalataim szerint nagyon nehéz olyan natúr arclemosó tejet találni, amely egy lépésben eltávolítja a sminket, és még szemre is lehet használni. Így természetesen elsőként azt teszteltem, hogy egyrészt megbírkózik-e a szemhéjfestékkel és szempillaspirállal úgy, hogy nem csípi a szememet. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez az arclemosó tej a legérzékenyebb szeműeknek sem okoz irritációt, mert nemcsak hogy nem csíp, de azonnal eltávolítja a sminket.

Az arcbőrt érezhetően gyengéden, ugyanakkor nagyon alaposan megtisztítja, nem szükséges dörzsölni, vagy többször áttörölni a bőrt. Úgy vettem észre, hogy puhító hatása is van, nagyon finom, selymes tapintású lesz ugyanis a bőröm az arclemosó használata után. Rendelkezik hidratáló hatással is, sokszor úgy érzem, hogy arckrémet nem is igényel a bőröm, miután lemostam a sminket.

Már többször említettem, hogy mennyire szeretem a légmentes, pumpás kiszerelésű termékeket, mert egyrészt higiénikusak, másrészt pedig az adagoló segítségével egészen kis mennyiséget is ki tudunk nyomni a flakonból, amennyire éppen szükségünk van. Ha az esti sminklemosásra használjuk, egy flakon kb. fél évig is kitart.

Szerintem: 5 / 5

Összetevők (INCI): Water/Aqua, Zea Mays (Corn) Oil, Rosa Centifolia Flower Oil, Glycerin, Glyceryl Stearate Citrate, Cetyl Alcohol, Sorbitan Stearate, Xanthan Gum,  Benzyl Alcohol,  Parfum/Fragrance, Tocopherol, Ascorbyl Palmitate, Beta Vulgaris (Common Beet), Carmine/CI 75470, Rosa Damascena (Rose) Extract, Salicylic Acid, Sodium Salicylate,  Alcohol Denat., Citronellol, D-Limonene, Geraniol

Ár: 2 850 Ft | 200 ml

Szintén érett, ráncosodó bőrre ajánlott ez a hidratáló, antioxidáns tartalmú elixír, amellyel reggel és este az arcot, nyakat és dekoltázst is lehet ápolni. Főbb összetevői között megtalálható az alga, a ginkgó, a jukka és a zsurló, de tartalmaz még nátrium-hyaluronátot és C-vitamint is. Ezek a magas koncentrációban jelen levő összetevők felelősek a nedvességszabályozó, sejtfunkciókat támogató és bőrfunkciókat erősítő hatásáért.

Néhány éve kezdtem el szérumokat használni az esti bőrápolási rutinom részeként, és meggyőződésem, hogy emiatt is van koromhoz képest szép állapotban a bőröm mindenféle egyéb beavatkozás nélkül. Télen általában az olajszérumokat részesítem előnyben, de tavasszal-nyáron, ahogy melegszik az idő, és a bőröm sem olyan száraz, átváltok a kicsit vizesebb állagú, esszencia jellegű szérumokra.

A legjobbkor jött tehát ez a termék, és számomra meglepő módon már az első használatot követően szemmel látható eredményt produkált. A bőröm sokkal üdébb, hidratáltabb és selymesebb az elixír használata óta, amiből elég csak pár cseppet eloszlatni a bőrön arctisztítás és tonizálás után. A könnyű állaga miatt nagyon gyorsan beszívódik, és semmiféle ragacsos érzetet nem hagy maga után, ami órási plusz pont.

Az illata teljesen semleges, és a kis pipettával kényelmes az adagolása is. Napi egyszeri használattal kb. 3 hónapig elegendő a kis üveg tartalma, de szárazabb bőrűeknek érdemes utána hidratálókrémet is használni, mint minden szérumot követően.

Szerintem: 5 / 5

Összetevők (INCI): Water/Aqua, Glycerin, Equisetum Arvense (Horsetail) Leaf Extract, Yucca Vera Flower Extract, Althaea Officinalis Extract,  Ginkgo Biloba Leaf Extract,  Sodium Ascorbyl Phosphate, Enteromorpha Compressa (Linnaeus) Extract, Ascorbic Acid, Sodium Hyaluronate, Caesalpinia Spinosa Gum, Levulinic Acid, Sodium Levulinate, Polyglyceryl-10 Laurate, Sodium Benzoate, Potassium Sorbate, Citric Acid

Ár: 2 800 Ft | 10 ml

Azt hiszem, túlzás nélkül állíthatom, hogy ez az Ilcsi egyik ikonikus terméke. Különleges eljárással, nyers csipkebogyóból készül, a kukoricacsíra olaj és a citromolaj is megtalálható az összetevői között. Tele van karotinoidokkal, flavonoidokkal, vitaminokkal, szénhidrátokkal, szerves savakkal, pektinekkel és ásványi sókkal, vagyis minden földi jóval. Nagyon érzékeny, gyulladásra is hajlamos, rozáceás bőrre ajánlott a használata, mert nyugtató és faggyúmirigy szabályozó hatással is rendelkezik.

Amikor a száraz és vízhiányos bőröm időnként kicsit problémás lesz, néhány hétig muszáj arcápolót váltanom, úgyhogy mostanában ehhez a habkrémhez nyúlok, ha ilyen problémám van. Beszéltem már róla nektek a Márciusi kedvencekről szóló videómban is, de hosszabb távú használatot követően is meg tudom erősíteni, hogy ez a sűrű, ám mégis könnyű krém valóban nyugtatja a bőrt. Egyszer kijött két nagyon csúnya pattanás az államon, és miután este ezt a krémet használtam, reggelre döbbenten vettem észre, hogy csaknem teljesen visszahúzódtak, két nap múlva pedig teljesen el is tűntek.

A pumpás kiszerelés az arcápolók esetében is nagyon praktikus, könnyen adagolható vele a krém, amelyet én enyhén nedves bőrre szoktam felvinni, mert úgy vettem észre, hogy így hamarabb, és jobban beszívódik. Az illata határozottan csipkebogyós, ami engem nem zavar, de ha valaki nem szereti az erőteljes illatokat, akkor nem biztos, hogy ez a habkrém a jó választás számára.

Illat ide vagy oda, a gyulladáscsökkentő hatása engem teljesen lenyűgözött, és a bőröm pirosságát is valamelyest enyhítette. Egy 50 ml-es kiszerelés napi kétszeri használat esetén kb. 3-4 hónapig biztosan elegendő, mert a rendkívül magas hatóanyag tartalmának köszönhetően nagyon kevés is elég belőle. Kombinált bőrűeknek ajánlom leginkább, mert száraz bőrre egészen biztosan kevés önmagában.

Szerintem: 4,5 / 5

Összetevők (INCI): Water/Aqua, Rosa Canina (Dog Rose) Fruit Extract, Borago Officinalis (Borage) Seed Oil,  Glycerin, Cetyl Alcohol, Stearic Acid,  Arachidyl Alcohol, Behenyl Alcohol, Arachidyl Glucoside, Sodium Ascorbyl Phosphate, Sodium Cocoyl Glutamate, Citrus Medica Limonum (Lemon) Extract,  Tocopherol, Ascorbyl Palmitate, Xanthan Gum, Benzyl Alcohol, Salicylic Acid, Sodium Salicylate, Alcohol Denat., Limonene

Ár: 4 990 Ft | 50 ml

Ez a termék nem véletlenül került be az Áprilisi kedvencekről szóló videómba. Nemcsak a kellemes, friss illata miatt, hanem azért is nagyon szeretem, mert bár sűrű és gazdag krém, pillanatok alatt felszívódik, és nem hagy ragacsos érzetet sem. Egyértelműen helye van a kedvenc testápolóim között, mert tökéletesen hidratálja az amúgy nagyon száraz bőrömet, és sokáig kitart egy flakon, mert a habkrémhez hasonlóan ebből sem kell sok egyszerre. Napi egyszeri használattal kb. 2 hónapig biztosan elég egy flakon.

Nemcsak száraz bőrre ajánlott egyébként a használata, hanem az aloé nyugtató hatása miatt szoláriumhasználat vagy napozás után is. Tudom, hogy nem túl egészséges, de ősztől-tavaszig heti vagy kétheti rendszerességgel szoktam szoliba járni, és tuti öregíti a bőrt, de én szerencsére nem vettem egyelőre észre rajta. Nem kifejezetten az a célom vele, hogy barna legyek, egyszerűen csak jól esik még a mesterséges fény is ilyenkor, és az én bőrömnek érezhetően jót tesz. Mindig figyelek viszont arra, hogy megfelelően ápoljam a bőrömet, és erre a célra valóban tökéletes ez a kövirózsa testápoló. Napozás után is próbáltam már, és abszolút segít abban, hogy sokáig megőrizze a bőr a kellemes barnaságát, és ha picit lepirult, hűsíti és nyugtatja is egyben. Igazi nyári "must-have" termék.

Szerintem: 5 / 5

Összetevők (INCI): Water/Aqua, Glycerin, Sempervivum Tectorum Extract, Aloe Arborescens Leaf Extract, Zea Mays Starch, Ricinus Communis (Castor) Seed Oil, Borago Officinalis (Borage) Seed Oil,  C12-13 Alkyl Lactate, Arachidyl Alcohol, Cetearyl Alcohol, Behenyl Alcohol, Arachidyl Glucoside, Potassium Sorbate, Sodium Benzoate, Benzyl Alcohol, Parfum/Fragrance, Ascorbyl Palmitate, Sodium Cocoyl Glutamate, Tocopherol, Citric Acid, Sodium Ascorbyl Phosphate, Xanthan Gum, Alcohol Denat., Achillea Millefolium, Calendula Officinalis Extract,Hypericum Perforatum (St John's Wort) Extract

Ár: 2 950 Ft | 200 ml

A termékek minősítései:

 

 

Az Ilcsi termékeket kizárólag Ilcsi kozmetikusoknál tudjátok beszerezni.

A kozmetikák listáját ITT találjátok.

 

Te próbáltad már valamelyik Ilcsi terméket? Ha igen, milyen tapasztalataid vannak?
Follow:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

YOUTUBE VIDEÓK